2014. július 16., szerda

Az esküvői dj roadshow Vasadra érkezett

Elég erősen az esküvős szezonba járunk július 11-ével. Ezen a napon mondta ki a boldogító igent Kriszta és Tamás 13 év együttlét után.

Fényfüggöny

A Nádas Pihenőparkba törént a kihelyezett szertartás. Az eredeti tervek szerint a tóparton lett volna a ceremónia, de sajnos a viharos eső miatt az étterembe kényszerültünk megtartani.

Szertartás asztal

A dekorációban és terítékben az uralkodó szín a levendula volt, ehhez igazítottuk a fénydekort is.
Esküvői terítés

Mint minden rendezvényre, erre az esküvőre is hoztunk tartalék berendezéseket, hiszen Murphy is minden bulin részt vesz :)

Dj technika

Az időjárás szerencsére hagyott lehetőséget a szertartás utáni lufieregetésre.

Esküvői lufi

A csokordobásnál Kriszti jól megviccelte a lányokat, de a fotós is szaladt, mint a nyúl.
Természetesen meglett a kép :)


A finom vacsora elfogyasztása után zene-tánc hajnalig itt épp a nyitótánc a sorrendben.

Esküvő

Mindig nagyon fontos a tortavágásnál, hogy kinek a keze van felül. Azt, hogy itt miként történt, most nem árulom el :)

Tortavágás

A következő kép reggel fél hétkor készült hazafelé a lagziról, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy reggelig tartott az esküvő.

Rakpart

Köszönjük a belénk helyezett bizalmat és sok boldogságot kívánunk!

Szeretnéd ha a Te esküvődön is hajnalig táncolnának a vendégek?
Itt a megoldás: http://bestofdisco.hu/eskuvoi-dj.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése