2017. március 23., csütörtök

Esküvői DJ árak 2017

Helló, Kedves Olvasóm ott a kijelző előtt. Örülök, hogy olvasod az esküvői dj blogom!


Elérkezett az idei esküvős szezon kezdete, ezért ideje kitenni az aktuális esküvői dj árainkat.

Ezek az összegek abszolút tájékoztató jellegűek és tudni, kell, hogy a végleges árat a személyes találkozón határozzuk meg. Tehát semmi értelme exceltáblába rendezni, hacsak nem ez a fétised :)



Az esküvői dj szolgáltatás minimálisan "két emberes". Sok felszerelést kell installálni, kevés idő alatt és az is fontos, hogy mindez a lehető legnagyobb gondossággal, körültekintéssel történjen. A teremfény dekorációs led lámpákat imádják minden esküvőn.

A dj kollégák minden esetben elegáns ruhába - a pakolás után - átöltözve vesznek részt az esküvőn és adnak magukra. Mire is gondolok: szövetnadrág, ing, kipihent/kultúrált megjelenés. Áprilisban a következő bejegyzésben a dress code és a kollégáim is bemutatásra kerülnek, hogy lásd kik fognak az esküvőn jó hangulatot varázsolni.

Azt javasolnám, hogy egyeztessünk minél hamarabb mobiltelefonon, amikor a pároddal mindketten el tudtok jönni a Lurdy Konferenciaközpontba, ahol egy kellemes üdítő italra a vendégeim vagytok. Beszélgessünk az esküvőtökről, mert engem komolyan érdekel.


Meg ugye gondolom Neked is fontos a garancia illetve a kedvezmények egy ilyen nagy értékű és komoly szolgáltatásnál? Ezeket mind elmondom majd a személyes találkozó alkalmával!

A kapcsolatfelvételhez kérlek adj meg néhány adatot: http://bestofdisco.hu/ajanlatkero.html

Köszönöm, szép napot kívánok, barátsággal:

Tony

2017. március 20., hétfő

Esküvői dj után esküvő fotózás a profil

Elég régen nem jelentkeztem blog bejegyzéssel, aminek egy új nagyszerű projektem volt az oka.
A tavalyi áprilisi tréfát félretéve, 28 év aktív diszkózás után, ami több mint 3100 bulit jelent, - ebből konkrétan 124 esküvői dj műsor - történt egy váltás a munkámban.

A dolog szépségét az adja, hogy továbbra is a rendezvények területén tevékenykedem: szervezőként és portré, rendezvény és esküvő fotósként. Felhasználva a sok év tapasztalatát és igazi szakértelmet hozva az esküvőkbe.

portréfotózás-rendezvényfotózás-esküvő fotózás

A dj tevékenységet a továbbiakban leginkább az esküvőkhöz szükséges technika bérbeadásával érintem. A jegyespároknak pedig a szervezésben is és az este zenei forgatókönyvébe - történésekbe -  segítek az esküvő végéig. Na jó, néha megnyomom a "PLAY" gombot amikor a dj kolléga épp mosdóban van :)

Tudom azt, hogy aki az esküvőjére hív pl.: esküvői dj-t vagy esküvői fotóst - az azt szeretné, ha frissen és kipihenten érkezne a helyszínre a szolgáltató. A pénz oltárán nem áldozza be a pihenést, péntekről-szombatra néhány órás alvással. Ez szinte biztos, hogy fáradtságot, dekoncentráltságot vagyis gyengébb szolgáltatás minőséget eredményez. Amit mondjuk ki bátran: a jegyespár szív meg!
Tanulság: aki azt állítja magáról, hogy 35-40 esküvőre megy egész nyáron azt célszerű  a fent leírtak miatt messziről elkerülni... Felmerülhet benned jogosan a kérdés, hogy mire alapozom ezt? Íme a válasz: amikor egy esküvőről - ami legalább hajnali háromig tart - pakolás, utazás után - hazaér a szolgáltató reggel hatra és másnap tízkor indul a következő esküvőre dolgozni, akkor vajon mennyit aludt? Ennyi...

Gondolom neked is fontos, hogy ne járj így rosszul: egy viziló módjára ásítozó érthetően fáradt szolgáltatóval az esküvődön. Esküvőnél nincs mégegyszer, most kell mindennek jól sikerülnie!
Az a jó hírem van, hogy az idei esküvős szezonban is - akárcsak az előző években - 20 azaz húsz esküvőben maximáltam a vállalásomat. Ez azt jelenti, hogy a többi megkeresést a hasonlóan felkészült kollégáimnak adom át. Ide tartozó háttérinformáció még, hogy a nyári jó időt én is kedvelem és a feleségemmel szakítunk időt a pihenésre is.

A dj szolgáltatás után tehát mostantól következik a másik nagy hobby: a fotózás. Azért nem mondom igazán munkának, mert imádom csinálni és nem a muszájból teszem, de maximális elhivatottsággal. Ez a sztori még a 2009-es esztendőre nyúlik vissza amikor megvettem az első komolyabb tükörreflexes fényképezőgépemet. Számtalan tanfolyam és workshop elvégzése után pedig elkészült a fotós weboldalam 2012-ben a: www.tonyphoto.hu 

Az esküvői dj bloggal tehát itt már ritkábban jelentkezem majd. De ha számít Neked az, hogy az esküvődön majd milyen képek készülnek, mire készülj, mi fog történni a fotózás alkalmával, akkor látogasd a fotós weblapom blogját: http://tonyphoto.hu/fotoblog

Köszönöm szépen, hogy elolvastad!

Tony